Gólyatáborunk három napján izgalmas feladatok várták leendő elsős tanulóinkat. Ismerkedő játékokkal kezdték, majd a mesék birodalmában kalandoztunk. Miután megtanulták a bábok felvételét és helyes mozgatását a “Három kis malac és a farkas” című mesét el is bábozták a gyerekek. A gólyatábor ideje alatt egy csodás mesedobozt is készítettek.  Meghallgatták Benedek Elek: A só című meséjét. A gyerekek nagy örömmel öltötték magukra a jelmezeket a mese előadásához. A tornateremben nemcsak a kedvenc játékaikat játszották, mint a tűz, víz, repülő, hanem színes labdák válogatására is sor került. Jól elfáradtak, miután egyesével a karikákba hordták a labdákat. Megtippelték, hogy melyik színű labdából van a legtöbb, illetve a legkevesebb. Tippjeinket számlálással ellenőrizték. A mozgásos játékok után barkácsoltak egy kicsit, az elkészült ujjbábokat másnap reggel kipróbálták. Szeptembertől nagy változás lesz a gyerekek életében, iskolások lesznek. A gólyatábor záró foglalkozásán ki kellett választaniuk azt a kártyát, amely leginkább tükrözi az ezzel kapcsolatos érzelmeiket. A kis gólyák elmondták, hogy mik azok a dolgok, amit már nagyon várnak, és mik azok, amiktől félnek. A három nap alatt megismert mesék hőseire is nehézségek és megoldandó feladatok vártak, de mindig voltak segítőik, akikkel sikerült legyőzni ezeket. Kis vándortarisznyánkba beletették emlékeztetőül a nevüket, valamint azokat a jó tulajdonságokat, amelyekkel a rájuk váró feladatokat könnyedén megoldhatják, ilyen pl. a tudás, a szorgalom, a türelem, és a kitartás.