Iskolánk 7. osztályos tanulóival kedden ( 2024. szept. 10-én) Budapesten vettünk részt egy előadáson a Magyarság Házában.
„A Magyarság Háza Galéria 2024. évi nyári tárlatán három törökországi magyar család utóbbi száz évének története elevenedik meg, az 1920-as évektől kezdve egészen napjainkig. A Magyarul beszélő tárgyak Törökországból című kiállítás a török földön élő magyar diaszpóra relikviáiból mutat be válogatást. A jól felismerhető magyar és török motívumok révén átérezhetjük a szülőföldjüktől távol élők ragaszkodását a gyökereikhez, és a vágyakozásukat felkarolni mindazt, ami eltűnőben van.”
Csibi Krisztina
A tanulók egy fél órás előadás keretében megismerkedhettek a fent említett családok történetével, és művészi mivoltukkal. Ezek után pedig az általuk készített festményekben és cserépedényekben gyönyörködhetünk, ezek mellett pedig egyéb személyes tárgyak voltak megtekinthetőek az érdekes leírások mellett.
Az előadás után fennmaradó időben pedig sétát tettünk az Országház környékén.