Interaktív Osztálytermi koncert és hangszerbemutató_Vác Civitas Művészeti Egyesület
2024. október 14-én a 6. és 7. osztály tanulói a Lázár Ervin Program keretein belül egy tanórás zenei bemutatóban vehettek részt. A rendhagyó órán az idei évben a fuvolával és a hárfával ismerkedhettek meg a gyerekek. Rövid bemutatkozás és a hangszerek története után több műbe is kaphattak betekintést, a művek között pedig egyéb érdekességeket és történeteket tudhattak meg illetve a hangszerek keletkezéséről is tudomást szerezhettek. Az interaktív előadás közben a gyerekekhez több kérdés is volt, amiket szívesen megválaszoltak, vagy érdeklődvevártáka megoldást.