2024.október 17-én, Iskolánk 4. osztálya hagyományt teremtő tanulmányi kirándulásként immáron másodjára látogatott el a kültéri bemutatókkal is kiegészített rendezvényre. Az iskolában megalapozván a kirándulás célját kisebb előadást tartottunk erről a történelmi eseményről.
Megyeszékhelyünk gyönyörű belvárosán keresztül tett séta során alaposan megvizsgáltuk a Dobó István szoborcsoportot, megfigyeltük ruházatukat, fegyvereiket.
A várhoz érve miután konstatáltuk micsoda “sereg” fogadott minket a várudvaron elfoglaltuk a nemrégiben újjáépült Varkoch kapu feletti tornyot, majd meghódítottuk a keleti várfalakat, hogy meglátogathassuk Gárdonyi sírját. Az első irodalomlecke után a kazamaták rejtekében előkerültek az ostrom pillanatai, a váépítők s várvédők titkai, a korabeli fegyverek, fölötte Gárdonyi Géza remekművének “valóságában” merültünk el.
Ezután csodálatos két kiállításba csöppentünk kissé elszakadva a diadalmas várvédéstől: egy a magyar nyelvterületet felölelő néprajzi különlegességekkel teli gyűjteményt láttunk, itt bizony előtérbe helyezödött a kézzel készült tárgyak csodája, a gyerekek ámulatára. A szomszédos helységekben immáron állandó tárlatként Heves megyében fellelt régészeti leleteket nézegettünk az őskortól egészen a kora középkorig.
Jól megmutatkozott, hogy az ember találékonysága hogyan fejlődött a kőbaltától egészen az edénykészítő korongig, vagy épp a kagylóhéjtól az aranyveretes ékszerekig.
A várkonyhán aztán megpihentek a vitézek egy ebédre, s napfürdőre.
Miután felüdültünk elkövetkezett a csata kellemetlenebb oldala: lementünk a várbörtönbe, megismerkedtek olyan ma is használt kifejezések eredetével, mint például a “pellengérre állították”, ezután a helyi borbély eszközeit és műtéti módszereit is felderítettük. Végezetül jöhetett a fegyverzet mustrája! Beállítottuk az ágyúcsövet, meglengettük a kardokat, szablyákat, és természegesen a szakállas puska hangját is hallhattuk. A fegyverzethez tartozó 5 kilós sisakot is felvette szinte mindenki természetesen, s legbátrabb vitézünkön le is lett tesztelve.
Igazán boldogan tértünk a csata és a győzelmes várfoglalás után haza, mindenki számára emlélezetes napra sikerült